WowMom-new

Mi már kitapostuk helyetted az utat, engedd meg hogy végigvezessünk rajta Téged is!
Nem a gyors és látványos változásokra törekszünk, hanem egy hosszútávon fenntartható, egészséges életre
lemondások nélkül.
Bevezetünk egy olyan világba, ahol anélkül hogy észrevennéd,
minden az egészségedet szolgálja.









Saját bőrünkön tapasztaltunk meg mindent, amit most megtanítunk neked is. Az ülőmunka okozta egészségi panaszoktól gyötrődtünk, megküzdöttünk a szülés utáni szétnyílt hasizommal. Különböző diéták hátrányait és előnyeit figyeltük a saját testünkön, edzettünk, lesérültünk, de megtanultuk a helyes mozdulatokat. Tönkretettük az immunrendszerünket, majd újra felépítettük a megfelelő tápanyagbevitellel. Végigjártuk a sokszor kimondottan rögös utat, közben tanultunk és fejlesztettük magunkat és készen állunk rá hogy megszerzett tudásunk legjavát átadjuk.


A legfontosabb jellemzője és egyben alapköve a programunknak a személyes kapcsolat az első perctől kezdve, addig ameddig szükséged van ránk. A program ideje alatt végig ott vagyunk melletted, segítünk megérteni a szervezeted működését, folyamatosan felügyeljük a mozgásodat, fejlődésedet, javítjuk a hibáidat, motiválunk és az egyéni célok alapján alakítjuk a programot. Így nem csak a fejlődést tudjuk garantálni, de azt is, hogy a későbbiekben magabiztosan, tudatosan, és biztonságosan fejlesztheted az addig megszerzett tudásodat akár önállóan is.

 

 


A programok ideje 6 hét.
Röviden összefoglaltuk miért pont ennyi:
•mert ennyi idő alatt válik látványossá a változás,
•mert ennyi idő kell a szervezetednek alkalmazkodni az új életmódhoz,
•mert 6 hét alatt rutint teremtünk,
•mert nem engedjük hogy feladd, fogjuk a kezed, vezetünk, motiválunk,
•mert ennyi idő alatt biztosak lehetünk benne hogy tudásunk legjavát átadtuk,
•mert így hatékonyan be tudjuk építeni az új elemeket a hétköznapjaidba,
•mert megismerjük egymást, és így válik igazán személyre szabottá a program.

A táplálkozási tanácsadásunk során nem csak étrendet adunk, hanem megtanítjuk hogyan tudod apránként átalakítani az étkezésedet, anélkül hogy bármiről le kellene mondanod. Beszélgetünk, és segítünk alternatívákat találni és olyan alapanyagokat és recepteket megosztani Veled, amik az egészségedet támogatják akár különleges élethelyzetekben is.